Lutein és Zeaxantin táblázat

Hatása
Hiánya
Túladagolása
Szedése
Forrásai

A lutein és zeaxantin hatása és szerepe a szervezetben

A lutein és a zeaxantin a karotinoidok közé tartozó antioxidáns hatással is bíró sárgás színű természetes színanyagok, melyek felépítésükben nagyon hasonlóak egymáshoz. Az emberi szemben ennek megfelelően az éleslátásért felelő un. sárgafoltban találhatóak nagy mennyiségben és a szem védelméért felelnek elsősorban az UV-fény károsító hatásaival és a képződő szabadgyökökkel szemben. Ez a két anyag egymás hatását kölcsönösen segíti.

Hatása

  • Antioxidáns és fényelnyelő hatásuk révén védik a szemet.
  • Kulcsfontosságú szerepük van a szem általános egészségének megóvásában és számos szembetegség kialakulásának megelőzésében is.
  • Akik rendszeresen esznek luteinben és zeaxantinban gazdag élelmiszereket, azoknál sokkal kisebb a kockázata az időskori szembetegségek kialakulásának és a korral járó látásromlásnak is.
  • Egyes kutatások szerint, bár ez ügyben még nem készült sok, a bőrre is védőhatással vannak, valamint jótékony hatással vannak a szív és érrendszerre is.

A lutein és zeaxantin hiánytünetei

Sokan nem fogyasztanak belőlük eleget. Bár a szervezet számára nem, de az egészséges szem számára nélkülözhetetlen tápanyagok. A szem egészségében más tényezők is közrejátszanak, de a hiányukra elsősorban a romló látás és a szembetegségek utalhatnak, különösen az időskori makula degeneráció (sárgafolt-sorvadás), mely a világon a látásvesztések feléért felel. Tehát különösen fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk luteint és zeaxantint.

Hiánytünetek

  • Látásromlás, szembetegségek

A lutein és zeaxantin túladagolása és a tünetei

A lutein és zeaxantin túladagolásának tünetei nem ismertek.

A lutein és zeaxantin napi szükséglete és szedése

Mennyit?

Jelenleg a lutein és zeaxantin esetén nincs hivatalos ajánlott mennyiség, de a fogyasztásuk rendszeresen ajánlott élelmiszerekből vagy szükség esetén kiegészítőkből, amennyiben valakinek az étrendje nem bővelkedik bennük. Az eddigi kutatások azt találták, hogy napi 10-20 mg lutein és 2 mg zeaxantin már pozitív hatásokkal jár nem csak a szemproblémák megelőzésében, hanem a tünetek csökkentésében is.

Milyet?

A lutein önállóan is hatékony, de zeaxantinnal kiegészítve még hatékonyabbak.

Mikor?

A bevételük üres gyomorra ajánlott a jobb felszívódás érdekében.

Mivel ne?

Magas koffein tartalmú italok, alkohol, savlekötők, gyógyszerek.

A lutein és zeaxantin elsődleges forrásai

A lutein és zeaxantin elsődleges forrásai növényi eredetűek, főként a zöld levelűek, mint például a spenót, saláta, káposzta, kelbimbó, de számos egyéb növényben, sőt még a tojás sárgájában is megtalálhatóak.

LUTEINBEN és ZEAXANTINBAN GAZDAG ÉLELMISZEREK (Top 100)(Adatok 100 grammra)Lutein+ZeaxantinµgNRV%
Piros paprika (őrölt)1894410000
Cayenne bors1315710000
Spenót (fagyasztott)1265110000
Spenótlevél1219810000
Mangold1100010000
Bazsalikom565010000
Fehérrépa556110000
Borsmustár (Arugula)355510000
Rukkola355510000
Pisztácia290310000
Zöldborsó (főtt)259310000
Zöldborsó (nyers)247710000
Korianderlevél (szárított)242810000
Petrezselyem (szárított)242810000
Zöldborsó (fagyasztott)240010000
Római saláta231210000
Csillagtök230810000
Patiszon230810000
Cukkini212510000
Tök212510000
Csipkebogyó200110000
Póréhagyma190010000
Majoranna (szárított)189510000
Oregánó (szárított)189510000
Kakukkfű (szárított)189510000
Zsálya (szárított)189510000
Lóbab181110000
Fejes saláta173010000
Piros fejes saláta172410000
Kelbimbó159010000
Halloween tök150010000
Popcorn145010000
Brokkoli140310000
Kukoricadara135510000
Zöldborsó (konzerv)135010000
Pisztácia (pirított)116010000
Bazsalikom (szárított)115010000
Újhagyma113710000
Tyúktojás (sárgája, por)113310000
Brokkoli (fagyasztott)112010000
Tyúktojás (sárgája)109410000
Korianderlevél (friss)86510000
Jalapeno paprika86110000
Tyúktojás (por)83510000
Datolyaszilva83410000
Chili paprika (zöld)72510000
Sárgabab (főtt)71210000
Spárga71010000
Chili paprika (piros)70910000
Sárgarépa (főtt)67610000
Lenmag65110000
Kaviár (fekete, vörös)64810000
Zöldbab (főtt)64110000
Zöldbab (nyers)64010000
Édeskömény gumó60710000
Mustármag56810000
Sárgabab (fagyasztott)56410000
Aszalt őszibarack55910000
Serrano paprika54410000
Tükörtojás54310000
Olívabogyó (konzerv)51010000
Zöldbab (fagyasztott)50810000
Chips (tortilla)50710000
Tyúktojás50310000
Buggyantott tojás50110000
Mexikói földicseresznye46710000
Articsóka46410000
Kacsatojás45910000
Kömény45410000
Fekete bors45410000
Zöldbab (konzerv)45210000
Sárgabab (konzerv)45210000
Római kömény44810000
Libatojás44210000
Rántott tojás37210000
Fürjtojás36910000
Főtt tojás35310000
Zöldpaprika34110000
Kukoricapehely33910000
Sárgarépalé33310000
Lilakáposzta32910000
Vörös káposzta32910000
Metélőhagyma32310000
Snidling32310000
Chilipor31010000
Zeller zöldje28310000
Okra28010000
Jégsaláta27710000
Avokádó27110000
Sárgarépa25610000
Búzakorpa24010000
Fahéj22210000
Bulgur (száraz)22010000
Vadrizs (száraz)22010000
Rozsliszt21010000
Kávé granulátum19410000
Zabliszt18010000
Zabkorpa18010000
Rebarbara17010000
Vitamin- és ásványianyag-táblázatok
NRV% - Felnőttek számára ajánlott napi bevitel százalékban kifejezve

kalóriaGuru.hu - Fogyókúra, diéta egészségesen, Online Táplálkozási Napló, Kalkulátorok, Kalóriatáblázatok, minden ami kalória.