Szelén táblázat

Hatása
Hiánya
Túladagolása
Szedése
Forrásai

A szelén hatása és szerepe a szervezetben

A szelén egy nélkülözhetetlen ásványi anyag az emberi szervezet számára, azonban csak nagyon kis mennyiségben van belőle szüksége. Túlzott bevitele épp oly káros, mint a hiánya.

Hatása

  • Fontos antioxidáns elemként részt vesz a szabadgyökök elleni védekezésben.
  • Részt vesz a nehézfémek megkötésében és eltávolításában.
  • Hozzájárul az erős immunrendszerhez és az egészséges férfi és női termékenységhez.
  • Szükséges a pajzsmirigy és ezen keresztül az anyagcsere megfelelő működéséhez.

A szelén hiánytünetei

Magyarország területe szelénben kevésbé gazdag, így az itt előállított növényi és állati eredetű élelmiszerek is kevesebb szelént tartalmaznak, mint más országokban. Ez növeli a szelénhiány kialakulásának kockázatát, de a kockázat főként az egyoldalú táplálkozást folytatók, vegetáriánusok, rendszeres dialízis kezelés alatt állók és a HIV fertőzöttek körében nagyobb. Férfiak körében szintén nagyobb a kockázat, mivel a spermával jelentős mennyiségű szelén távozik a szervezetből.

Hiánytünetek

  • Fáradtság, gyengeség, depresszió
  • A koncentráló képesség csökkenése
  • Gyengült immunrendszer, fokozottabb hajlam a fertőzésekre
  • Pajzsmirigy-alulműködés
  • Hozzájárulhat a Keshan-kór (egyfajta szívbetegség), a Kashin-Beck kór (egyfajta gyulladásos ízületi megbetegedés) és a férfi és női meddőség kialakulásához.

A szelén túladagolása és a tünetei

A szelén könnyen mérgező lehet, de ez leginkább csak akkor fordulhat elő, ha valakinek eleve gazdag az étrendje szelénben és mellette még rendszeresen magas szelén tartalmú készítményeket is szed.

A túladagolás tünetei

  • Hányinger, hasmenés
  • Hányinger, hasmenés
  • Fáradság, izomfájdalmak
  • Fémes íz a szájban, fokhagymás lehelet, bőrkiütés
  • Idegrendszeri problémák, ingerlékenység
  • Töredezett haj és köröm, súlyosabb esetben hajhullás, köröm elszíneződése és elvesztése
  • Súlyos mérgezés esetén légzési nehézségek, veseelégtelenség és szívroham

A szelén napi szükséglete és szedése

Mennyit?

Egy felnőtt ember napi szelén szükséglete 55 µg. Ezt a minimális mennyiséget étkezéssel is könnyű fedezni és ajánlott is abból megoldani. Ennél jóval nagyobb mennyiségben csak orvosi javallatra kúraszerűen ajánlott fogyasztani.

Milyet?

A szelén szerves formái L-szelenometionin és L-szelenocisztein hatékonyabban szívódnak fel. A nátrium-szelenit kevésbé hatékony viszont éppen ezért kisebb a túladagolás veszélye is.

Mikor?

A szelén éhgyomorra is szedhető, de inkább multivitamin formájában étkezés közben vagy után javasolt.

Mivel?

Az E-vitaminnal együtt erősítik egymás antioxidáns hatását.

Mivel ne?

Magas koffein tartalmú italok, alkohol, savlekötők, gyógyszerek.

Éhgyomorra nagyobb dózisú C-vitamin kiegészítés nátrium-szelenittel együtt szedve jelentősen rontja a szelén felszívódását.

A szelén elsődleges forrásai

Kiemelkedő szelén forrás a brazildió vagy más néven paradió. Már 1-2 szem is bőségesen fedezi a szükségletet. De szelénben főként a belsőségek, húsok, halak és tojás bővelkednek.

SZELÉNBEN GAZDAG ÉLELMISZEREK (Top 100)(Adatok 100 grammra)SzelénµgNRV%
Brazil dió191755
Paradió191755
Mustármag208.155
Sertésvese19055
Tyúktojás (por)164.755
Marhavese14155
Tyúktojás (sárgája, por)139.355
Bárányvese126.955
Tyúktojás (fehérje, por)125.155
Puffasztott búza123.155
Báránymáj82.455
Borjúvese8055
Búzacsíra79.255
Metélt tészta (száraz)78.855
Búzakorpa77.655
Osztriga7755
Teljes kiőrlésű tészta (száraz)77.655
Pulykamáj68.755
Libamáj68.155
Kacsamáj6755
Kaviár (fekete, vörös)65.555
Kávé granulátum64.155
Makaróni (száraz)63.255
Homár63.655
Spagetti (száraz)63.255
Marhalép62.255
Borjúlép61.755
Kardhal57.455
Tyúktojás (sárgája)5655
Gyömbér (őrölt)55.855
Csirkeaprólék55.255
Csirkemáj54.655
Napraforgómag5355
Sertésmáj52.755
Szardínia (konzerv, olajos)52.755
Óriás laposhal51.155
Zabkorpa45.255
Abalone kagyló44.855
Pita (teljes kiőrlésű)4455
Tintahal44.855
Polip44.855
Marhatüdő44.355
Makréla44.155
Tilápia41.855
Szardínia (konzerv, paradicsomos)40.655
Currypor40.355
Marhamáj39.755
Csattogóhal38.255
Dungeness rák37.155
Árpaliszt37.755
Kék rák37.455
Árpa37.755
Pompano hal36.555
Oriás rombuszhal36.555
Cápa36.555
Ajóka36.555
Libatojás36.955
Hering36.555
Kacsatojás36.455
Teljes kiőrlésű tészta (főtt)36.355
Tonhal36.555
Makrahal36.555
Vajhal36.555
Sertéskaraj (rövid karaj)36.755
Amerikai alóza36.555
Farkashal36.555
Sertéscomb35.455
Pulykaszív35.455
Sertésborda34.855
Zabliszt3455
Pulykatojás34.355
Szezámmag34.455
Sertéshús (sovány)34.855
Királyrák34.655
Tükörtojás33.155
Borjúszív33.355
Sertéskaraj (hosszú karaj)33.155
Báránylép32.455
Bárányszív3255
Fürjtojás3255
Sertéslép32.855
Köles liszt32.755
Sertésgyomor31.155
Búzakorpás kenyér3155
Édesvízi rák31.655
Búzacsírás kenyér30.555
Marha feketepecsenye30.855
Kagyló30.655
Sertéshús (közepesen zsíros)30.255
Buggyantott tojás30.655
Zabkorpás kenyér3055
Főtt tojás30.855
Sertésszűz30.355
Marhacomb30.355
Tyúktojás30.755
Rozskenyér30.955
Lazac29.855
Sertéslapocka29.555
Turbolya (szárított)29.355
Vitamin- és ásványianyag-táblázatok
NRV% - Felnőttek számára ajánlott napi bevitel százalékban kifejezve
Irodalomjegyzék

kalóriaGuru.hu - Fogyókúra, diéta egészségesen, Online Táplálkozási Napló, Kalkulátorok, Kalóriatáblázatok, minden ami kalória.